Távolról kódolás – hogyan teljesítsd be az álmod

A programozók számára manapság egyre növekvő mennyiségű távolról végezhető munka elérhető, és egyre könnyebb kihasználniuk az ezek által nyújtott lehetőségeket. A technológiai fejlődéseknek köszönhetően most könnyebb együttműködni az alkalmazottakkal a világ minden táján, mint valaha, és segítségükkel sikeres eredményeket produkálni.



Azonban, ha sosem dolgoztál még távolról, akkor ijesztő lehet megpróbálni megtalálni álmaid munkáját. Az egész folyamat különbözik egy hagyományos, helyhez kötött pozíciótól, de amint kicsit hozzászoksz az alapokhoz, jó úton leszel egy neked való munka szerzéséhez. Új munkahelyi gyakorlatok, eszközök és céges kultúrák elsajátítására lesz szükség, emellett új helyekre, ahol munkahelyre vadászhatsz. Ha részévé akarsz válni ennek az új globális foglalkoztatási trendnek, akkor olvass tovább a legjobb tippekért az összes feltörekvő távoli fejlesztőnek!



A távoli munkaerőpiac felfedezésre vár


Az első tippünk, hogy nézd meg a munkaerőpiacot, és válassz ki pár távoli céget, akiknek szívesen dolgoznál. Nem mindegyik ugyanolyan, némelyik csak részben megosztott, míg másikak teljes egészében. A Github és a Buffer jó példák a kizárólag távoli alkalmazásra, de ha te néha irodában is szeretnél dolgozni, akkor rengeteg vállalat és startup kínál részidős távoli munkát.



A LinkedIn egy másik jól hasznosítható eszköz, mivel elég masszív távoli hálózatot építhetsz fel a segítségével. Tele van távolról dolgozókkal, hiszen rendkívül nehéz fizikai hálózatot fenntartani, ha épp a Föld körül utazik az ember, vagy otthonról dolgozik. Kereshetsz álláshirdetéseket, kapcsolatba kerülhetsz a hirdetőkkel, és foglalkoztatási lehetőségek után kutathatsz, mindezt meglehetősen egyszerűen. A külön erre a célra létrehozott távoli munkatáblák is, mint a Bulldogjobs, nagyszerű helyek álmaid állásának megtalálására.



Nem minden a kódolásról szól! Frissítsd fel a soft skilljeid is


Amikor távoli állás után kutatsz, könnyen gondolhatod, hogy csak a kódolási és fejlesztési technikai tudásod számít. Ha nem kell másokkal kommunikálnod egy irodai környezetben, akkor mi másra lenne szükséged? Igazából, ez nem is állhatna messzebb az igazságtól. Az olyan softskillek, mint a projektmenedzsment, önálló tanulás, interperszonális kommunikáció és problémamegoldás még kritikusabb szerepet játszanak. Amikor másokkal kell dolgoznod, nem támaszkodhatsz arra, hogy egy légtérben tartózkodtok, mint ahogy azt egy irodában tehetnéd. A kommunikációs, koordinációs és időmenedzsment képességeid magasabb fokon kerülnek teszt alá. Az interjú folyamán menj biztosra, és a technikai tudásod mellett a soft skillekben való jártasságod is demonstráld.



Specializáld a technikai tudásod


Hogy igazán kiemelkedhess a piacon, fektesd a hangsúlyt arra, amiben a legjobb vagy. Míg jó ötletnek tűnhet, hogy megmutasd a programozásra való általános fogékonyságodat, igazából ez hátrányosan is kiütközhet. Mivel a távoli munkáltatóknak teljes hozzáférése van a fejlesztőkhöz az egész világon, így nem csak a helyi piaccal versenyzel! Ha erre még nem állsz készen, akkor először vállalj inkább kisebb freelance munkákat, hogy elsajátítsd a szükséges skilleket. Így több sikert érhetsz el, és lehetőséged nyílik a fejelsztői tudásod kulcsfontosságú területeit fejleszteni.



Tanulj munkahelyi módszertanokat és céges kultúrát, amivel találkozhatsz egy távoli munkahelyen


Azt javasoljuk, hogy kezdd el feltérképezni az olyan módszertanokat, melyekkel találkozhatsz a munkád során. Ha képes vagy agilis/lean környezetben sikeresen dolgozni, akkor nagyobb esélyed van, mint azoknak, akik nem értik ezeket. Az ilyen típusú munkahelyi környezet nagy hangsúlyt fektet a folyamatos visszajelzésekre stand-upok, kiértékelések és hatalmas együttműködés által.



Nagy előnnyel jár a fejlesztési iparban, ha be tudsz illeszkedni egy ilyen csapatba anélkül, hogy ezeket ott kellene megtanulnod.

Az is segít megtalálni álmaid munkáját, ha jelentkezés előtt megnézed az adott cég kultúráját. Hiszen, ha úgy látod, hogy pont beleillesz az adott környezetbe, akkor valószínűleg több sikerrel jársz. Elég egyszerű megtalálni egy cég kultúráját az alapján, hogy mire fektetnek hangsúlyt. Mivel nincs egy fizikai hely, ami összetartaná, így a kultúrájukat széleskörben szokták demonstrálni a weboldalukon és online megjelenéseiknél.



Vegyél részt a Remote Future Summit-on! 


Távolról dolgozol, vagy épp tervezed elkezdeni álmaid fejlesztői állását? Akkor gyere a 2019-es Remote Future Summit-ra, mely a világ legnagyobb virtuális konferenciája a távoli munkáról! Csatlakozz hozzánk három napnyi workshopra 2019. május 15. és 19. között! A találkozón több, mint 40 szakértő fog olyan cégeket reprezentálni, mint a Microsoft, Hubspot, Buffer, Doist és Cisco.

Csatlakozz bárhonnan ingyen: a Remote Future Summit 100%-ig virtuális, és mindenki számára nyitott!


(Forrás)

***
Ha Te is kreatív, kihívásokkal teli mérnök állást keresel minoségi munkáltatónál, jó helyen jársz, mert a Schönherz Bázis épp azért jött létre, hogy Neked segítsen.
Gyere, nézz szét aktuális állásaink között! 


2019.08.09.